Néhány hete írtam már egy lányról, aki igen gyorsan szeretne igen nagy súlyfeleslegtől megszabadulni. Már egy ideje benne vagyok ebben a "fitnesz" dologban és mivel nem csak a fizikai oldala érdekel, hanem az emberek, az edzőtársak lelke is, így komolyan figyelem az embereket. Az évek során megfigyeltem pár jellemző viselkedést, amit nyilván a hozzáértő szakemberek nálam fényévekkel szakszerűbben meg tudnak fogalmazni, így nem is törekszem a szakmaiságra. Sokkal inkább az a célom, hogy a típusokat megismerve, s talán kicsit magunkra is ismerve tudjunk okulni mások történetéből, hogy még közelebb kerüljünk a céljainkhoz és még könnyebben felvegyük a harcot saját lelkünkkel és gyengeségeinkkel.
Na de lássuk az első típust:
A HÁRÍTÓ
A Hárító az az ember, aki úgy gondolja, az esetlegesen rajta lévő súlyfelesleg maximálisan a környezet hibája. Ez az az embertípus, aki elmondja minden alkalommal, hogy van egy kisgyereke, így nincs ideje edzeni. Hangsúlyozza, hogy a szoptatás és terhesség alatt szedte fel azt a bizonyos fránya többletsúlyt, így ez visszmajor, vagyis mindez csak a gyermek érdekében történt. Nem sportol, mert nincs ideje munka mellett, de erről nem tehet, mivel állandóan túlórára kényszerítik. Ezért inkább nem eszik egész nap és csak este vacsorázik. Akkor viszont ugyebár muszáj jól ennie, hiszen a kollégák, a telefonok és a tempó miatt egy banánt vagy egy általa készített szendvicset sem tudott bekapni. Egyáltalán, hogyan is lenne ideje 10 perc alatt magának reggel (vagy előző este) egészséges harapni valót csomagolnia?! Na, arra meg, hogy egészséges ételeket, alapanyagokat vásároljon, végképp nem jut energiája. Arra meg, hogy a neten rendeljen magának valami könnyű ebédet, hogy ne blokkolja az anyagcseréjét az egész napos éhezéssel és ne növessze a zsírpárnákat az esti bekajálással, arra meg aztán nincsen 3 perce. És hogy SZÉP kártyával fizessen? Majd a wellness hétvégére tartalékolja. Ja, de ott fürdőruha kell? Nem baj, úgyis tudja a Párja, hogy a körülmények miatt nem tud magára figyelni, hiszen ott a háztartás, a kutya... A Párja ezt belátja, mert Ő egy arany ember és szeret nagyon, ilyennek is. És különben is, nem fiatalok már, így 30 X évesen már sokkal nehezebb a fogyás. Csodálja is azt az 50-es hölgyet, aki könnyedén nyomatja a Spinninget és egy 10-est letagadhatna - amikor ő alkalom szerűen eljut teremkerékpár edzésre és már le akar fordulni a gépről.
Egyébként nem is szeret aerobicra járni. Az edző mindig olyan gyakorlatokat csináltat, amit képtelenség elvégezni! Nem is érti, a többi 19 lány hogyan tudja megcsinálni. De persze ők fiatalabbak, és hát jó, hogy lapos a hasuk, hiszen biztosan nem szültek még, talán nem is dolgoznak. Nekik könnyű! Igaz, van ott egy csaj, akinek három gyereke van és a lánya cuccait hordja, de hát ő biztosan ilyen alkat. Meg látta, hogy itt is volt két idősebb hölgy, de ők "lebutítva" csinálták a tréninget az edző javaslatára. Áhhh, de hát azzal tutira nem érnek semmit! Ő inkább megáll, vesz pár levegőt, kicsit pihenget, iszogat, aztán folytatja. De nem is, mert ez az edző annyira szemét! Mindig odamegy hozzá és biztatja. Mintha magától nem tudná, hogy béna, nem kell ezt még hangsúlyozni is. Na, ide sem jön többet az biztos! Inkább elmegy vibrációra. A szomszéd Micike is annyira sokat fogyott vele! Persze, majd ha lesz 10 perce....
Ó, mennyien vagyunk így, igaz? Hányszor szidtam én is magamban, sőt, néha hangosan is a dvd-n ugribugrizó edzőt, hogy az a szemét, hogy lehet ennyire szivatni engem. És nem szerettem a tesi tanárt sem, aki állandóan futtatott bennünket, vagy békaszökdelést csináltatott a kézi pályán le-föl, egész órán, ha olyan kedve volt. Nem szerettem őket, de azért valami miatt csináltam. Talán, mert meg akartam felelni az engem nem ismerő dvd-s edzőnek vagy annak a tanárnak, aki egyébként ügyet sem vetett a gombóc kislányra, aki voltam. Egészen addig, amíg nem fordult a kocka. Ugyanis rájöttem, magamnak edzek. Magamért csinálom az egészet. Mert más nem fog megküzdeni értem. És küzdöttem. Megpróbáltam először magamba nézni: tényleg nem tudok csomagolni magamnak ennivalót? tényleg nincs reggel időm felkelni edzeni egy fél órát? tényleg jobb lesz a Babának, ha egész nap fekszem és eszem, ami épp eszembe jut? (Hozzá teszem és mindig hangsúlyozom, terhességem alatt isteni szerencsém volt, hogy mozoghattam és egészséges voltam, ezt kívánom minden nőtársamnak!)
Kifogást mindig tudunk keresni és biztosan fogunk találni is! Tény, a Párunk szeret bennünket, elfogad. De szeressük, tiszteljük annyira Őt mi is, hogy igyekszünk nem elhagyni magunkat! Nem azért mert elvárja, hanem azért, mert mi magunk szeretnénk azt, hogy Ő ugyanolyan büszke lehessen ránk, mint amilyen akkor volt, mikor először mentünk egy párként buliba, moziba, akárhova.
Nekem mindig, az élet minden területén a szembesítés segített változtatni. Vagyis lehet, hogy akkor fájt, amikor egy hozzám közel álló, vagy valaki, akinek számított a véleménye, felnyitotta a szememet, hogy mennyivel több lehetnék annál, ami vagyok. Általában depiztem utána egy pár napot, majd megráztam magam és lehetőségeim szerint igyekeztem felvenni a kesztyűt.
Nekem ez a módszer segített.
Remélem, segíthet másoknak is. :)
Szépséges napot!
Rita
TestszobRászotok
U.I.: Higgyétek el, nem bántani akarok! Sőt! Csupán szeretném, ha az én hibáimból, tapasztalataimból okulva közelebb kerülnétek céljaitok megvalósításához. És igen, van olyan élethelyzet, amelyben sokkal nehezebb változtatni, gondolok itt munkára, és tényleg, a családi élet szervezésére, élésére. Vannak nagyon kemény, nagyon nehéz, embert próbáló szituációk, amikor lehetetlenség magunkra figyelni, magunkra időt, energiát, pénzt fordítani. Mégis, azt mondom, higgyétek el, hogy az apró, pici lépések is rengeteget számítanak, mindig annyi, amennyi belefér. Amennyire van lehetőség. Soha ne adjátok fel, mert igenis, akármilyenek is a körülmények, mindenki megérdemli a testi-lelki békét, egészséget, önbizalmat!!!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése