2014. január 31., péntek

TestszobRász BLOG - Oversize Lélek

Kép: www.evo-fit.com.uk
Kedves TestszobRászok!

A minap egy közeli edzőterem öltözőjében fültanúja voltam egy korombeli lány beszélgetésének, mely mélyen elgondolkodtatott és őszinte leszek, meghatott.  Épp állandó rohanásomban igyekeztem magamra húzgálni a gönceimet a lehető leggyorsabban, amikor felfigyeltem a társalgára. A lány láthatóan nagy túlsúllyal rendelkezett és éppen azt osztotta meg barátnőjével, hogy most, idén tényleg le fog fogyni, egészen pontosan 30 kilót szeretne leadni júniusig, hogy életében először bikiniben mehessen a strandra.
Nagyon lelkes volt, láttam rajta, amely komoly tiszteletet váltott ki belőlem. Magam is rendelkeztem nem kevés túlsúllyal, de inkább voltam duci, mint extrém méretű. Azt viszont el kell mondanom, hogy mielőtt végleg sikerült megszabadulnom - még egészséges mértékig - a felesleges kilóktól, sok-sok olyan próbálkozásom volt, ami kudarccal végződött, sőt, már akkor arra volt ítélve, mikor elkezdtem. Pedig én akkor még kamasz voltam pörgő anyagcserével és nagyobb kalóriaigénnyel, mint felnőtt sorstársaim. Mégis, az ember hajlamos elveszni a megannyi módszer és szakember tanácsa között. Mindemellett lehet akármilyen tuti a módszer, vagy nagy nevű, profi a szakember, a végeredmény ugyanaz: a fogyni vágyó egyedül van a kilóival. Segíthet egy személyi edző, aki mindig mellettünk áll, a hűtő előtt azonban mindig egyedül fogunk ácsorogni. Csak úgy, mint az élelmiszerbolt gondolái előtt és az edzőterem ajtajában. És még ha el is érjük az áhított súlyt, mi lesz az után? Hiszen a Hollywood-i sztárokon kívül nem sokan engedhetjük meg magunknak, hogy életünk végéig egy edző fogja a kezünket. Igen, a legnehezebb az önnevelés, a kitartás, illetve a motiváció fenntartása. Hiszen a fogyás egy borzasztóan nehéz üzem. Előfordulhat ugyanis, hogy nehezen kezdenek pörögni lefelé a kilók, illetve az is lehet - sőt, szinte garantálható - , hogy egy ponton meg fog állni a fogyás, ami nem feltétlenül az az állapot, amire vágyunk. És persze az idő! A fogyókúrázó olyan, mint egy jó főnök. Mindent tegnapra, de legalábbis azonnal akar. Közhely ugyan, de igaz, hogy valószínű a felkúszó kilók sem 2-3 hét alatt jöttek ránk és akkor a genetikáról még nem is beszéltem. Szeretik azt hangoztatni, hogy a genetika nem számít, minden csak akarat kérdése. Na ez az, aminek nem szabad bedőlni, mert akkor egy életre szóló kudarcra és boldogtalanságra leszünk ítélve! A genetika ott van néhányak szerencséjére, de legtöbbünk sajnálatára. Lehet, hogy anyu, apu vékony, de ha a nagymamára hasonlítunk, aki itt-ott kerekded, a dolgunk kicsit sem lesz könnyebb. Az azonban tény, hogy a hozott anyag nem lehet mentség vagy kifogás. Akkor is, ha az egész család túlsúlyos, el kell hinnünk, hogy akarattal és tettekkel változtathatunk a testünkön! Talán lesznek testtájak, melyek soha nem lesznek szupermodell paraméterűek, de ez nem is baj, mert ettől leszünk különlegesek, szépek, egyediek. A fontos az, hogy ha mindent megteszünk egészséges és HANGSÚLYOZOM EZERSZER, hosszú távon FENNTARTHATÓ kereteken belül, akkor biztosak lehetünk abban, hogy önbizalmunkat és életminőségünket is maximalizáljuk saját erőből. Próbáljuk úgy felfogni a genetikánkat, mint hajlamosító tényezőt. Ha családunk minden tagja és magunk is vékony testalkatú, tisztában leszünk azzal, hogy valószínű gyors az anyagcserénk, ezért nehezebben fog menni az izomépítés. Ha viszont túlsúlyosak felmenőink, tudnunk kell, hogy minden bizonnyal mi is könnyebben fogunk hízni, vagyis figyelnünk kell étkezésünkre, edzéseink rendszerességére és minőségére.
Amennyiben nagy túlsúlytól szeretnénk megszabadulni, ne kezdjünk napi szinten 2 órás edzésekbe és léböjtbe, mert kétségtelenül le fogunk fogyni, azonban valószínű, hogy egy életen át ezt az utat nem tudjuk majd követni sem időben, sem önsanyargatásban. Reális célokat kitűzve, türelmesen próbáljunk magunk felé fordulni és ha fogy a motiváció, törekedjünk arra, hogy ismét erőt tudjunk meríteni valamiből. Ez lehet egy hét kihagyás az edzésben (semmi baj, nem dől össze a világ, pihenjünk és meglátjuk, hiányozni fog sz egészséges életmód és az aktivitás), új mozgásforma kipróbálása, edzőtárs keresése, személyi edzőhöz fordulás, bármi, ami átlendít a holtponton. 
És van itt még valami! Ez, amit csinálok, a TestszobRász, az idő, amit beleölök, az energia mind-mind azért van, hogy ne lehessen kifogást találni! Ha fogyni szeretnél, ha kérdésed van, ha nincs motivációd vagy éppen nem engedheted meg magadnak időben-anyagiakban, hogy eljárj edzeni, akkor légy szíves, használd ki a lehetőséget és írj nekem, vagy csak némán olvass, tájékozódj és ne csak nézd az edzésvideókat, hanem tápászkodj fel a kanapéról és lépj rá az egészség felé vezető útra!!! 
Amivel MÉG SEGÍTEK NEKED, az a februárban induló TestszobRász OveRsize Tréningsorozat, amely ízületkímélő, ám mégis hatékony gyakorlatokkal a Te programod lesz!
Hidd el, a változás benned van, ha változtatsz! A változtatás pedig kizárólag akarat kérdése! :)
És Te is képes Vagy rá! Én elhiszem. És Te? ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése