 |
| Eredeti kép: djanstewart.blogspot.com |
Előfordult már veletek, amikor egyik pillanatról a másikra elszállt a lelkesedésetek és kitartásotok, mintha elfújta volna a szél? Amikor úgy éreztétek, hogy akármit is tesztek, a dolgok valahogy nem abba az irányba haladnak, amerre ti szeretnétek? Aztán már úgy éreztétek, mindegy is, nem is, nem is számít. Ez az a pillanat, amikor ha nincs lélekjelenlét vagy valamilyen külső támogató erő, az ember feladja, abbahagyja, elengedi az adott kihívást vagy dolgot. Ezzel csak az a baj, hogy a korábbi erőfeszítések i odavesznek, amivel általában tisztában is vagyunk, mégis elfogy az erőnk és nem érdekel bennünket tovább semmi.
Mivel ahogy mondani szokták, az élet nem habos torta, időről időre mindenkit elér a "belefáradás", a fásultság. De mi lehet ekkor a megoldás?
Hát, ez nehéz kérdés. Az évek során azt figyeltem meg, hogy ha úgy érzem, valami nem megy, akármit is teszek, minél jobban pörgetem magam a dolgon, minél inkább erőlködöm, a helyzet annál rosszabb lesz. Ezért ilyenkor egy kicsit hátradőlök és várok. Várom azt a pillanatot, hogy rendeződjenek a gondolatok a fejemben. Tényleg ennyire fontos ez a dolog, hogy ennyi energiát megér? Valóban reális a cél, amit magam elé tűztem?
Hiszek abban, ha valóban nekem lett szabva a feladat, ha valóban az én dolgom azt teljesíteni, akkor erőt is fogok hozzá kapni. És ez az erő, ez a bizonyos "plusz löket" ezekben a kivárásos időszakokban meg is szokott érkezni.
Mondanék erre egy példát. A minap roppant módon el voltam keseredve, az oka a mondandóm szempontjából nem lényeges. Azon gondolkodtam, hogy más élethelyzetben, ha több időm lenne az adott feladattal foglalkozni, akkor biztosan jobban menne. Azon is meditáltam, - amit egyébként sokszor én is megkapok, hogy nekem bezzeg könnyű, mert...miért is? - hogy másoknak, akik csak magukkal kell, hogy törődjenek, sokkal egyszerűbb a dolguk. Aztán este későn fáradtan és fásultan hazaérve, a saját "problémáimon" gyötrődve a kislányom engem szólongatott a kiságyából. Bementem hozzá. Kikéreckedett az ölembe. Boldog sóhajjal odabújt hozzám és csak ennyit mondott a maga elnyújtott kis babahangján: Mamiiii. És egy percen belül álomba zuhant. Ahogy hallgattam a szuszogását és éreztem a kis teste melegét, megérkezett az a bizonyos energia. Nincs az a cél, nincs az a kincs, nincs az a látszólag lényeges külsőség, anyagi tulajdon vagy bármely földi és égi hatalom, amiért ezt a csodát elcserélném! Ekkor ébredtem fel és tudatosult bennem, hogy ami lényeges, az itt van a Kislányom szobájában. (Mert az Apukája is épp itt tartózkodott.:) Megnyugodva, lelki biztonságban a Picitől érkező szeretet feltöltött boldogsággal, energiával, nyugalommal.
Ma reggel pedig kitaláltam a megoldást. :)
Sajnos vannak olyan periódusok, amikor semmi nem megy, akármit is teszel. Máskor viszont megy a szekér, pedig kevesebb a befektetett energia. Ha utadba kerül egy új akadály, várj ki, lépj egy cseppet hátra, állj meg egy percre, halld meg a segítő hangot, érezd meg a pozitív energiát.
És folytasd!
Szépséges napot kívánok barátsággal:
Rita
TestszobRász
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése